2013. május 29., szerda

Barátság-karkötő

Tegnap kezembe került egy sok-sok évvel ezelőtt készített barátság-karkötő. Egyből régi emlékek törtek fel bennem, ezért arra gondoltam, ma egy ilyen összeállítással készülök.

Biztatlak, hogy készíts párat és ajándékozd barátaidnak "csak úgy", minden körítés, alkalom nélkül. Biztos vagyok benne, hogy nagy örömet szerzel vele.
A képösszeállításban találsz olyat is, amely a készítés menetét mutatja be, hogy bátran kipróbálhasd akkor is, ha még nem találkoztál vele. Végén pedig találsz mintákat is, ha már belejöttél.

Kellemes időtöltést!


2013. május 27., hétfő

Fonalvirág-könyvjelző

Ma, május végén hideg, borongós napunk volt. Idén még nem igazán volt jó idő :( Már nem csoda, ha keresés közben is éhezünk a vidám, tavaszias, meleg árnyalatokra. Elsősorban ez jutott eszembe, mikor ezeket a képeket nézegettem. Hamarosan jön a jó idő, addig még elkészülhet, hogy az árnyékos diófa alatt kísérője legyen egy kellemes, könnyed regénynek.



Melyiket választanátok?

2013. május 25., szombat

Virágos, horgolt üvegtető

Horgolás ilyen művészi alkotásával még nem találkoztam. Marie Andersson  oldalán olyan szépségeket találtam, melyek gyönyörűen megmunkáltak, színvilágában mély ízlésességre utal. Innen hoztam mára ezt a gyönyörű összeállítást. Ezen a borongós, esős hétvégén próbáljátok ki, nagyon jó elfoglaltság.


2013. május 23., csütörtök

Kreatív üzenet

Gyerekkoromban, talán technika órán készítettünk különböző, egyszerű ábrákat ezzel a technikával. Ebben a formában nagyon tetszik, hisz rövid üzenetként, szívhez szóló ajándékként nagyon találó tud lenni.

2013. május 15., szerda

Ajándékok

Sok esemény történt ebben a pár hétben, így még adós maradtam az ígért képekkel.

Ha készítek valamit, előtte mindig elképzelem milyen lesz, hogyan, milyen lépésekkel fogom megvalósítani. Nem mondom, hogy időnként nem térek el a tervtől, de a megvalósítás folyamatát azért mindig látom magam előtt.
Na a konyhában ez valahogy mindig felborul. Elképzeltem én, hogy hogyan fogom megvalósítani Anyák napjára az ehető virágcsokrot, de az elkészítésével már nem dicsekedhetek.
Szerencsére 5 éves fiam (furcsa ezt írni, mert még csak 5 napja:) besegített! Így nem volt azért reménytelen a helyzet, mert az ő lelkesedése minden aggályomat elsöpörte.
Végül egy kis plusz kreativitással, és az apró kezek közreműködésével a végeredmény ilyen lett:


Mondanom sem kell, anyukámnak így is nagyon tetszett, függetlenül attól, hogy én meg vagyok-e elégedve vele, vagy sem.

Azonban kis Lucus ajándéka már sokkal jobban sikerült. Ebből is látszik, hogy hol a helyem:)
Úgy tudom, nagyon tetszett neki, és egyből megtalálta a helyét szobája ajtaján.
Ilyen lett:

Ti melyiket választanátok?

2013. május 2., csütörtök

Névválasztás: FonalDesign

Mielőtt blogom elindult, nagyon sokat gondolkodtam, mi is legyen a neve. Semmiképp sem akartam, hogy az ékszer szót tartalmazza, mert magamat ismerve tudtam, hogy előbb-utóbb nem fogok megelégedni csak az ékszerek készítésével. Tudtam, hogy mást is ki fogok próbálni fonalból. Olyat, ami nem feltétlen hétköznapi. Nem kötni, vagy hagyományosan horgolni szerettem volna - bár ettől sem zárkózom el -, hanem valami mást alkotni.
Nagyon sok blogot, képet nézegetek, és eközben találtam rá erre a megoldásra: Eredeti blogbejegyzést itt találod)

Nagyon tetszenek ezek a betűk.
Lehet egy ablakpárkány, de akár egy könyvespolc dísze is.

Ami szerintem a legnagyobb előnye, hogy kitűnő ajándék, ami lehet névre szóló, amikor a nevet vagy annak kezdőbetűjét adod, de nagyon szép és maradandó üzenethordozó is. Ha még a kedvenc színt is eltalálod, teljes a siker.

5 éves fiam jövő héten megy kis barátnőjéhez vendégségbe. Gondoltam készítek Lucának egy névre szóló ajándékot :)
Feltétlen megmutatom, ha elkészült!